Állatvédőrség

 2013.08.11. 23:24

2011 tavaszán a Cerberos Állatvédő Egyesület, a Fehérkereszt Állatvédő Liga Alapítvány és az ORFK 2011. február 24-én megállapodást írt alá egy országos állatvédőr képzésről. A képzést a szervezetek 2011 tavaszán el is indították és 2011 nyarán több mint 300 állatvédőrt avattak fel, köztük engem is.

Az állatvédőrséget holland mintára hozták létre hazánkban is. Az állatvédőrök feladatai közé tartozik, hogy segítség a rendőrség munkáját a bűncselekmények, elsősorban az állatkínzások felderítésében. Szükség eseten a rendőrökkel együtt nyomozunk, de segítünk a megkínzott állatok gondozásában is. 

állatvédőri oklevél.jpg

Az oklevelem kézhezvétele előtt esküt kellett tennünk, majd ezután egyenként szólítottak bennünket a színpadra, hogy átvehessük az oklevelünket. Az állatvédőr kártyánkat csak ezt követően kaptuk kézhez. Még 2011 őszén a Fehérkereszt Állatvédő Liga létrehozta az állatvédelmi igazgatóságot, melynek én is tagja lettem 5 másik társammal együtt. Azóta számtalan esetben segítettem mind más alapítvány mind a rendőrség munkáját.

mozaik.jpg